Hol keressük: A süllő folyó és állóvizeinkben egyaránt megtalálható. Szereti a kemény medrű vízrészeket, az iszapos részeket kerüli, mivel kevesebb az oxigén. Mindig búvóhelyet keres magának, ahová beállhat és innen csap le áldozatára. Szabályozatlan folyóvizeken búvóhelyet jelenthet egy alámosott partszakasz, a fák gyökereinek kusza halmaza, vízbedőlt fák, elsüllyedt hajóroncsok. Szabályozott folyóvizeken a partbiztosító kőrézsűk, ruganyok, gátak, sarkantyúk jelentik a megfelelő búvóhelyet a süllő számára. Gyakran a vízbenyúló stégek alatt keres menedéket. Vízerőművek oxigéndús alvizén is előszeretettel tanyázik, itt nappal is állandóan mozog, hajtja a kishalrajokat. Megtalálható még teljesen akadálymentes vízrészeken is, itt gyakran csak beáll a meder egyenetlenségeibe, sokszor a medertöréseknél meglepően szép zsákmányra tehetünk szert. Folyótorkolatok, befolyók is kedvelt tartózkodási helyei. Állóvizeken kerüli az iszaplerakódásos részeket, állandóan követi a kishalrajokat, nádtisztásokon, vízinövények között, elsüllyedt fák tövében tanyázik, főleg többedmagával. Tehát ahol fogtunk egy süllőt, ott számíthatunk akár további kapásokra is. Nappali órákban a süllőt a fenék közelében, éjszaka közvetlenül a felszín alatt keressük. |
Kapási idők: Ha először egy röpke pillantást vetünk a halra, pontosabban a szemére, nyilvánvalónak látszik, hogy a süllő elsősorban a szürkület óráiban szerzi zsákmányát. Ezért horgászatára a késő esti, illetve a kora reggeli órák a legalkalmasabbak, ezzel nem azt akarom mondani, hogy nappal nem érdemes horgászni rá, hiszen vízterület, időjárás, vízjárásfüggő a süllő kapókedve. Vízállásváltozásra az összes hazai halfajaink közül a süllő reagál talán a legérzékenyebben, a tisztuló vizet szereti a legjobban, sőt áradás előtt ún. pezsdüléskor is megtartja kapókedvét, szennyes, koszos áradásnál viszont nem nagyon vesz magához táplálékot. Az időjárásváltozás is befolyásolja kapókedvét, borongós csepergős időben akár a déli órákban is számíthatunk a kapására, ilyenko is aktív, holdvilágos éjszakákon is gyakori süllőkapásokra számíthatunk. Örökérvényű szabály süllőzésnél is: ha rabolni látjuk a ragadozót az már tulajdonképpen fél siker, zsákmány csak akkor lesz a halból, ha megfelelő felszerelést, csalit alkalmazunk. |
Horgászmódszerek: Süllőre többféle módszerrel is horgászhatunk, ezért méltán népszerű halfajta egész Európában. A legelterjedtebb módszer a fenekezés, amikor a csalihalat közvetlenül a fenék fölött kínáljuk fel. Folyóvizeken érdemes laposabb ólmot használni, mert a sodrás könnyen elviheti a szerelékünket. Ha azt akarjuk elérni, hogy a csali kicsit eltávolodjon a vízfenéktől, érdemes könnyített szereléket alkalmazni, amely lehet tirolifás szerelék könnyített súly, oly módon, hogy egy műanyag hajlékony csövet az egyik oldalán egy műanyag dugóval, a másik oldalán pedig ólommal dugaszoljuk el légmentesen, mivel a levegő bezárva marad a csőbe ezért a cső vége mint egy keljfeljancsi módjára eltávolodik a vízfenéktől, megemeli a szereléket), ezzel a módszerrel elsősorban akadályban gazdag, illetve kissé iszapos medrű vizekben horgászhatunk. A másik megoldás, hogy a főzsinórra felfűzve a horogelőke és az ólom közé beiktatunk egy megfelelő méretűre vágott parafadugót, ez is kicsit megemeli a szereléket (főleg a Balatonon népszerű).
|
![]() |
Felszerelés: Fenekező horgászathoz válasszunk 3 m körüli horgászbotot 30-60 g dobósúllyal, és B akciós horgászbotot. Az orsó 40-es kapacitású, a zsinór max. 0,30 mm átmérőjű, de ha a Balatonon és valamely nagyobb állóvizünkön horgászunk érdemes megkockáztatni a vékonyabb zsinórt 0,20 mm-ig. Úszózáshoz tartásban 3,5 m-es 40-80 g dobósúlyó B akciós gerinces botot alkalmazzunk, az orsó 40-es kategóriájú, a zsinór 0,30-as legyen. Pergetésre 2,70-3,00 m hosszú 20-40 g dobósúlyú horgászbotot használjunk, 40-es kapacitású, megbízható fékrendszerű és legalább 3 golyóscsapággyal rendelkező orsót használjunk. A zsinór itt lehet 0.20-0,25 mm-es jóminőségű kopásálló zsinór, a márka tekintetében az legyen a mérvadó, hogy minél lágyabb és kopásálóbb legyen. Mártogatáshoz 3,5-4,00 m hosszú, 15-30 g dobósúlyú érzékeny spiccű botot használjunk, sok horgász a match botot használja eredménnyel, főleg esős időben célszerű az alkalmazása, mert a zsinór bevontatáskor nem tapad a bothoz, és a kapást is könyebb így érzékelni. |
Csalik: Süllőzésre, ha élőhallal horgászunk, egy fontos szempontot figyelembe kell venni, ez pedig a csalihal mérete. Ugyanis a süllőnek nincs akkora szája mint a csukának, így nem képes elnyelni egy átlagos süllő egy 10 cm- nél nagyobb csalihalat. A kishalak közül is a hosszúkásabbakat részesíti előnyben. A hal fajtája is döntő fontosságú lehet, a szivárványos ökle áll az első helyen a második a küsz, követi a kisebb bodorka, vörösszárnyú keszeg, sügér, naphal apróbb példányai. Sokan horgásznak élettelen csalihallal, itt is figyelembe kell venni, hogy semmi esetre se legyen hosszabb 5-7 cm-nél. Előszeretettel alkalmazzák főleg a Balatonon a "megtaposott halat", amelyet a horogra való felűzés előtt szabályosan laposra tapossák, ezáltal a kishalnak az összes tartóváza eltörik, és a vízben lágyab himbálózva mozog, így kelti fel a ragadozók figyelmét. A halszelet is bevált csali, ha a csalihalaink közül csak nagyobbacskák vannak, akkor készítsünk belőle halszeletet, gyakran fogósabb mint az élő csalihal, mert a süllő kitűnő ízérzékelő képességét célozza meg. Élő csalik közül a süllő kaphat gilisztára, de nem ez a fő csalija. Műcsalik közül a kisméretű körforgókat alkalmazhatjuk villantós horgászathoz. Twisterek közül 5-7 g-osakat használjuk, sárga fluorsárga vagy fehér farokrésszel. Gumihalas horgászatnál a műcsalink legyen 5-10 cm-es, itt is világos színűt alkalmazzunk. Woblerezésnél J-9-S, J-9-GFR, J-9-SFC, CDJ-9-Gfr, CDJ-9-SFC, SSR-7-S, SSR-7-CW jelzésű rapala woblerekkel érdemes próbálkozni. |
Fárasztás, kiemelés, élvetartás: A süllő fárasztása abból ál, hogy fel kell tornászni a mélyebb vízrétegekből, nagyobb példányainak fárasztása rendkívüli horgásztudást, tapasztalatot igényel, a kissebje az első kirohanás után rendszerint megadja magát. A szákolásnál oda kell figyelni, főleg ha a horog a csontos szájpadlásba akadt, ilyenkor semmi esetre se erőltessük, inkább hagyjuk, hogy néhányszor visszaperdüljön a mélybe, természetesen a zsinórt tartsuk mindig feszesen. A szákolás csak akkor eredményes ha a süllő kissé oldalára dőlve hagyja magát vezetni, mindig fej felől merítsünk. Bátrabb horgásztársaink kézzel is kiemelhetik a halat, itt fokozottan érvényes, hogy csak a teljesen kifáradt halat emeljük ki, ugyanis a hátúszó kemény tüskéi, és a kopoltyú éles fedőlemezei sérülést okozhatnak. A süllő élvetartása kényes feladat, amennyiben halunk vérzik, komolyabban megsérült a horogtól, kár bilincsre fűzni, azonnal öljük meg és száraz ruhába csavarjuk be. Amennyiben zsákmányunk látszólag életképes, hosszú kötélre fűzve engedjük a mélybe. |
![]() |